"Peragit tranquilla potestas quae violentia nequit" - azaz nyugodt erővel elérhető, ami erőszakkal soha - tartotta Deák Ferenc, aki több mint másfél évszázaddal korábban tető alá hozta az osztrák-magyar kiegyezést. Legyünk állhatatosak és kitartóak, s ha meggyőzően érvelünk, másokat is belátásra bírhatunk - folytatható a haza bölcsének gondolata. Egyszerűnek hangzik a bölcs államférfi receptje, de intelmének megvalósítása napjainkban mégis nehezebb, mint valaha. A történelem során rengeteg nehézséggel nézett az emberiség szembe, de mindig voltak fogódzók, - tetszett, vagy nem tetszett, de - rendszer volt a világban, amelyhez igazodni lehetett, kellett. Manapság sokaknak az az érzése, hogy egyfajta világrend nélküli világban élünk.
Ahogy korábban e blogban már többször hangot adtam érzéseimnek, továbbra is úgy látom, hogy a közösségeinket, társadalmunkat és a világot összetartó erők konvergálás helyett mintha divergálnának. Az összetartás helyett inkább a széttartás jellemző napjainkra. Az érvelő és kitartató meggyőzés helyét átvette a durva arrogancia: a békesség helyét pedig a háborúk és fegyveres konfliktusok. Olyan dolgoknak, folyamatoknak voltunk és vagyunk a részesei pár év leforgása alatt, amelyek máskor emberöltők sokasága alatt sem játszódtak le. Világjárvány, klímakatasztrófák sorozata, proxy világháború, energiaválság, demokratikus játékszabályok nyílt felrúgása és álságos befolyásolása. Jelenségek, amelyeknek valamennyien egyszerre elszenvedői vagyunk itt Európában és a nagyvilágban egyaránt.
Napjainkra Földük lakosságának száma meghaladta a 8 milliárdot. Soha ennyi ember nem élt még a világ kezdete óta összesen a Földön, mint ahányan mi most jelenleg egyszerre itt vagyunk. A mostani generáció az első, amely már napi szinten a bőrén érzi a klímaváltozás hatását és az utolsó, amely még tehet ellene valamit. Előszőr tapasztalja meg az emberiség, hogy Földünkön rengeteg és mély konfliktus és elmérgesedett válság párhuzamosan zajlik: egyfajta állandósult polikrízis idejét éljük. Senki sem tehet meg természetesen mindent, de mindenki tehet valamit, hogy a napjainkra jellemző káoszon túl visszataláljunk egy rendezett világhoz, amit a régi görögök még kozmosznak hívtak.
Szűkebb területemen, ahol tanácsadó munkámat legfőképp végzem, - a turizmus területén - is hasonló a helyzet. A korábbi rend megbomlott: keressük az utat, egy szebb, fenntarthatóbb, az utazás örömét visszaadó, valódi boldogságot jelentő találkozásokhoz, amely során sokszor az út maga a cél. Neve már van a vágyott jövőképnek: az újturizmus világa. A recept azonban még nem készült el teljesen, mindannyiunktól szükséges még valami hozzávaló hozzá. A legfontosabb hozzávalónk azonban a bizalom és a kölcsönös tisztelet – ez azonban már fix hozzávalónak számít. Úgy gondolom, nem járunk rossz úton, ha visszakanyarodunk a haza bölcséhez, Deák Ferenc idézett gondolatihoz.
Az Advent és a Karácsony különös lehetőség ara, hogy rendezzük először saját dolgainkat, ha ezt megtettük, rendezzük dolgainkat tágabb környezetünkben is egyaránt. S ha már fogódzókat, igazodási pontokat emlegettünk: a párizsi Notre Dame újjáépítése és advent idején való ünnepélyes átadása egy szép szimbólum, hogy láthassuk, milyen is (lehetne) a világ valójában. „Peragit tranquilla potestas quae violentia nequit.” Több megértést és szelídséget, kevesebb erőszakot és durvaságot. Ennek jegyében kívánok minden kedves ismerősnek, kollegának, barátnak, áldott és reményteljes; találkozásokban, örömökben, békében és jószándékú tettekben gazdag adventi napokat és boldog Karácsonyt!
Kommentar schreiben